Az új forgalmi

zszoli küldte be 2008, július 7 - 09:48 időpontban

Siker, fény csillogás! :)
Pár sikertelen kísérlet után bejutottam egy okmányirodában ahol pár óra várakozás után kezembe kaptam az okmányt amiért megszenvedtem!
Íme:

Kalandos volt, de szerintem megérte. Egyrészt bebizonyítottam, hogy lehetséges, másrészt kevesebbet fogyaszt nagyobb teljesítmény mellett. A füstölés miatt úgy döntöttem ősszel kap egy profin összerakott TDI mechanikus adagolót. Még nem tudom, hogy fogyasztásban mi lesz a változás, de remélem nem sok. Sajna a turbó is a kifekvés szélén van, azt is meg kell javíttatni, de mindenekelőtt megpróbálok egy légszűrőcserét, hátha csak a nagyobb szívási ellenállás miatt szív le annyi olajat a turbóról. Persze ez csak átmeneti megoldás. Pénznyelő, de még mindig olcsóbb, mint egy új autó ;)

Megvan a műszaki vizsga

zszoli küldte be 2008, július 1 - 09:07 időpontban

A tegnapi nap sikeresen teljesítettük a műszaki vizsga követelményeit.
A műszaki adatlapon rögzítésre került az átalakítás ténye és a bejegyzésekben történt változás. :) A buszt meg is dicsérték, h szép az alja. Kicsit futcsán néztek az 1Z-s motorra, de megvolt az engedély. Befizettem a regisztrációs díjat is. Szóval mostmár hivatalos az átalakítás! Azaz még az Okmányirodát meg kell látogatnom az új forgalmiért, meg a Zöldkártyát is meg kell csinálni, de a nehezén túl vagyunk. Sajna a turbó úgy néz ki rövidesen teljesen eldobja magát, így az lesz a következő. Utána az épített hosszú váltó. Nameg első féktárcsák...

Egy kis nyári szerelés

zszoli küldte be 2008, június 24 - 12:41 időpontban

Ismét volt egy kis idő a buszra, így szerelgettem rajta. Még egy hónapja történt, hogy a nyárigumi garnitúra átszerelésekor az egyik megszorult kerékcsavaron szépen elfordult a kulcs.

Helyére szegecselve Hosszú tanakodás után az jelentett megoldást, hogy a 18-as Crova kulcsot ráütöttük és így sikerült lelazítani. Új csavar híján visszakerült a régi ideiglenesen. Hamarosan szereztem is bontottan új csavarokat, de a felrakásukra csak most sikerült időt szakítani. Pedig az a két perc igazán nem sok. Megcsináltuk a motorfedél átalakítását. Az adagoló helyének átjelölése után méreteket kalkuláltunk, majd flexszel kivágtuk a műanyagot. A luk segítségével már nem ér hozzá a fedélhez, így csökkent a zaj. A luk fedésére alumíniumból szabtunk egy fedelet, amit tömítőpasztázás után felszegecseltünk a helyére. A zajcsillapítást erősítendő és esztétikai okokból, kapott két zajcsökkentő lapot is. Szerintem teljesen korrektül néz ki. A maradék szabadidőmben a csomagtérbe szabtam be a kárpitot ipari filcből. A hátsó ajtó is kapott kárpitot és zajcsökkentőt. A zár finombeállítása még nem tökéletes, de máris szebben csukódik.

Az átalakításnak minden papírja rendben, hétfőn megy műszakira. Egyetlen probléma a kézifékkel van, de a héten Fater megnézi, h mi lehet!

képek a galériában

Megjött az engedély!

zszoli küldte be 2008, június 13 - 10:12 időpontban

Ma délelőtt hívott Fater, hogy megjött a levél a felügyelettől...
Szigorúan 15 munkanap elteltével megérkezett! Engedélyezik az átalakítást! Még kell egy szerelő, aki ír egy papirost, h kiszedte a régi és berakta az új motort. Meg a VPOP felé kell elintézni a regisztrációs díjat... Az előtöltésen még állítani kell picit, mert hidegen eléggé füstöl. Ha minden jól megy jövő hónapban lesz rajta új műszaki!

Engedély, második lépés

zszoli küldte be 2008, június 2 - 09:51 időpontban

Kész lett az átépítéshez tartozó tervdokumentáció, aláírtam a kérvényt. Ma beadja a tervező és a szigorú 30 napos határidő elkezd szép lessan csökkenni. Levélben kapok majd egy határozatot, amivel majd be tudok jelentkezni műszaki vizsgára bármelyik felügyeletnél. Szereznem kell egy autószerelői nyilatkozatot a motor be és kiépítéséről, le kell mázsáltatni az új motorral, mert a számítások szerint 5 kg-mal növekedett a tömege. A határozattal még el kell látogatnom a VPOP-hoz regiszrációs díj megfizetése céljából, majd sikeres műszaki vizsga után az okmányirodába az összes létező papirossal...

Engedély, első lépés

zszoli küldte be 2008, május 19 - 21:36 időpontban

A múlt héten Beszéltem a tervezővel és elindítottam az átalakítást. Még írnom kell egy levelet a VPOP-nak az átalakítást bejelentendő, de minden simán megy egyelőre.
A kocsival nem csináltam semmit. Eléggé füstöl hidegen, azaz nem teljesen üzemmelegen. Gyanítom, hogy a turbó rendetlenkedik. Lehet, hogy csak a visszafolyó cső lapult el a beszerelés közben, de félek attól, hogy meg fog teljesen halni! Az átírási procedúrát bírja még ki, kapjon szép új zöldkártyát, aztán majd ráérek foglalkozni vele...

Újra egyben!

zszoli küldte be 2008, április 28 - 22:25 időpontban

Nem volt már sok hátra ahhoz, hogy újra egyben legyen a gép. Ezt a pár dolgot sikerült a hétvégén megoldani.

Ezektől a szálaktól fog jobban tapadni

A legfontosabb hátráltató dolog a kuplung csúszása volt. Erre a kevlár-szálerősítésű tárcsát találtam legegyszerűbb és legolcsóbb megoldásnak. Péntek este kaptam meg Garutól a bontott tárcsát, amit átalakítani gondoltam. Még az este folyamán alaposan megpucoltam, leszedve az összes zsírt és olajat róla. Szombat délelőtt kitömegközlekedtem a XVII. kerületbe a Zsuzsanna utcában lévő kuplungszervizbe, ahol pár perc alatt felrakták az új kopóréteget. Kedves műhely, beszélgettem az öreggel és a fiával is. Délutánra értem le vonattal. Negyed 6 körül álltunk neki a kuplung kiszedésének. Elsőre bonyolultnak tűnt a művelet, még úgyis, hogy Gerzson megmondta, hogy nem az :) Kb fél óra alatt sikerült rájönni a leengedés pontos menetére, és megvalósítani azt. Tényleg nem volt bonyolult, csak elsőre nem mindig azt a csavart szedi le az ember, amit ténylegesen kellett volna. Bekerült az új tárcsa. A régit kiszedve egyértelművé vált, hogy nem sikerült kipucolni belőle a zsírt, de lehet hogy az új si csúszott volna. Egy központosító célszerszámot kellett azért csinálni a régi nyelestengelyből, de még ígyis sikerült fél nyolcra - tehát még bőven világosban - befejezni. Még egy próbakörre is futotta! Nagyon jól húz, kellemesen nyomatékos az új motor! Széthúzva
Másnap Átmentünk Gömbihez beállítani az adagolót. Jót beszélgettünk munka közben. Saccra sikerült majdnem tökéletesre beállítanom, de a műszeres a biztos! A lényeg, mostmár nem is füstöl és még szebben jár. Délutánra csak a szerszámok összedszedése, válogatása maradt, és fél 6kor elindultam Pestre. Szép nyugisan, 90-es tempóval jöttem. Többet nem kívánt a fülem. Mivel az adagoló hozzáér a motorfedélhez, kicsit hangosabb, mint előtte. Ezt még át kell alakítani. Nem túl bonyolult, de nem találtam otthon megfelelő műanyaglapot, amit rá lehetne tenni a kivágott fedélre. 200km-t sikerült teljesíteni picivel több, mint negyed tankkal. Ez saccra 7-7,5 literes fogyasztás, ami jó, hisz az 1.6-ossal se evett ennyit. Sajna ezt a kellemes fogyasztást a városban pár kigyorsítással sikerült saccra 8 körülire felvinni, ami már az 1.6ossal leggyakrabban mért mennyiség. De ha figyelembe vesszük az új motor rugalmasságá, nyomáatékát és erejét, akkor nagyon jó. :)

A héten elindítom az átalakítás papírmunkáit, hogy teljes legyen a mű! Még mindig csöpög picit az olajteknő, de nem olyan vészes. Gondolkodom az intercooler helyén, és hajtom az alkatrészeket a hosszított váltóhoz... Szóval csöppet sem ért véget a történet! :)

képek a galériában

A harmadik hétvége

zszoli küldte be 2008, április 23 - 11:10 időpontban

Eljött az újabb hétvége, amit az autó szerelésével tudtam tölteni.

Az elmúlt két alkalommal sikerült a dolgok nehezén túlesni, most jöhettek az izgalmas dolgok. Azt hittem pár óra alatt össze tudjuk rakni annyira hogy beinduljon, de persze ez nem így lett. Először a vezérlés beállítása, az ék kicserélése volt a feladat. Ez egész gyorsan sikerült. Utána a vízcsövek jöttek. Kicseréltük az előző hétvégén elszabott csődarabot egy frissen vásárolt újra, amit 680Ft-ért sikerült beszerezni az egyik békéscsabai járműboltban. Ezután az összes vízcsövet visszaraktam, meghúztuk a bilincseket, majd feltöltöttük vízzel a rendszert. Ki is derült, hogy a termosztátnál nem sikerület teljes mértékben beilleszteni a tömítést és folyt. Szóval víz le, majd a tömítés megigazítása és egy kis szilikonos tömítőpaszta kenése után újra feltöltés.
Kicsit csapongtunk a feladatok közt, így a váltó olajjal való feltöltése következett. Ezt egy célszerszámmal – egy Brigéciolos flakon és egy Stihl lánckenőolajos flakon betöltő kupakja házasításából származott – sikerült. Mindezek után sort kerítettünk a motor olajjal történő feltöltésére is. Az ezután következő ékszíjakkal megszenvedtünk, mert elég nehezen sikerült megtalálni a helyes hézagolást. Amint ez is megvolt, jöhetett ami már rég volt: indítás…Azaz jöhetett volna, ha nem ürül ki teljesen az adagoló és a hozzá vezető csőrendszer, szóval töltögettünk ide-oda, csöveket szívogattam, mire úgy nézett ki, h felkapta. Végül indítózás. Tekertem egy fél percet, de nem történt semmi! Már majdnem elkeseredtünk és beismertem, hogy mégsem olyan egyszerű dolog összehozni a VW motort a Fiat adagolóval, amikor eszünkbe jutott, hogy állítsunk az adagolón. Bedöntöttük teljesen a motor felé. Az ezt követő indításra beindult, bár meglehetősen füstölt és zörgött. az adagolót döntögetve rájöttünk, h a befecskendezés időpontjával van a gond., még beljebb kellene fordítani, de ez nem lehetséges. Erre egyetlen megoldás volt, az adagoló vezérlőkerekét egy foggal elfordítottuk jobbra a gyári VW beállításhoz képest. Indítás után csúnya súrlódó hang... Már majdnem összecsináltam magam, arra gondolva, hogy az adagoló nyekkent meg. Pár indítás és hallgatózás után rájöttünk mi okozza, az ékszíjtárcsa beleért a vezérmű porvédőjébe. pff... Ékszíjak megnit le, flex elő. Megigazítottuk a műanyag szélét. Máris szebb hangja volt! Sajna ezzel el is múlt a szombat, fáradt is voltam rendesen!
Vasárnap elkezdtük a kipufogót. Be kellett hegeszteni a megvásárolt flexibilis darabot a könyökbe. Hamar rájöttünk, hogy ez csak a cső tágításával lehetséges, amihez láng kell. Beüzemeltük a gázfejlesztőt nagy nehezen, majd lánggal lágyítva kitágítottuk a csövet. Így könnyen be tudtuk illeszteni a flexi daraboti. A CO védőgázas masinát Apu még nem tudta szépen kezelni, így az első varrat igen ronda lett, de a másodikra már megtanulta. :) Volt még egy kitört szélű tartókonzol, amit szintén sikerült szépen összehozni. Kis drótkefézés-rozsdamarás után lefújtam hőálló ezüsttel az egész kipufogót. Csini lett! Száradás után felraktam, és jöhetett az első próbakör! Ez már du 6 körül volt, így Gömbihez nem tudtunk volna átmenni, de a falu körül kipróbáltam.
Jó volt újra menni vele! Az első pár száz méteren nagyon füstölt, de ahogy melegedett, szépen tisztult. Könnyen lehet, h a szerelés és tárolás közben a hengerekbe folyt olaj miatt. Teljes melegedés után kimentem az egyik környékbeli elhagyatott útra, ahol megpróbáltam meghajtani. Kicsit hangosabbnak tűnt, mint régen és a motor karakterisztikája nagyon más. Érezni és hallani, h nem nagyon szereti a magas fordulatokat. Szóval muszáj lesz építeni egy hosszabb váltót majd. A hang valószínű azért is erősebb, mert hozzáér az adagoló a motorfedélhez. Kicsit odalépve kiderült, hogy 3-4-5. fokozatban elforog a kuplung. Hangra 2-2200-as fordulat környékén, tehát nyomatékmaximumon. Ezen rágódva nem tudtuk eldönteni, hogy nem sikerült kimosni a zsírt a tárcsából, vsgy anélkül is csúszna. Erre megoldást kell találni...

Egy-két nap gondolkodás után kitaláltam, hogy kevlár-szálerősítésű kuplung lesz a megoldás. Most ennek beszerzése van folyamatban!

Képek a galériában. (vadiúj, saját fényképezővel :)

Második felvonás

zszoli küldte be 2008, április 7 - 10:19 időpontban

Az elmúlt két hétben sikerült beszerezni még pár szükséges alkatrészt, így folytatódhatott a kaland.

A váltó tömítéseinek cseréje és a nyelestengely beállítása után kreatív feladat várt ránk, rá kellett varázsolni a Croma adagolót a VW motorra. Folyamatos próbálgatás és agyalás volt. Szép lassan rájöttünk, hogy mi az amit át kell rakni az 1.6-os adagolójáról és mi az amit le kell gyártani. Átkerült az alsó rögzítőfül, és a Croma adagoló gázbowden-tartóját átalakítottuk Transporter kompatibilissé.

Ezután felkerült helyére a váltó. A következő lépés a Transporter olajpumpa és olajteknő felszerelése volt, majd „végső” helyén rögzítettük az adagolót. Jött a vezérműszíj. Ezzel megszenvedtünk, mivel én nem akartam a „hagyományos” módszerrel vágóval leütni a bordáskereket a vezérműtengelyről, hanem lehúzóval próbálkoztunk. Kb egy óra szenvedés után nagy nehezen lejött. Felraktuk az új szíjat, feszítőgörgőt majd elkezdtünk gondolkodni a motor beemelésén. Ehhez kaptunk egy kis segítséget Apu két cimborája jött át, és négyen közös erővel, két emelő pár farönk és pajszer segítségével beküzdöttük a helyére.

Sajnos a Hétfői BKV sztrájk miatt még vasárnap fel kellett jönnöm BP-re, így már csak pár óra maradt, ami arra volt elég, h felraktam a féltengelyeket és a vízcsövek egy részét, kipróbáltuk a gázbowdent, h minden úgy megy-e, mint ahogy elképzeltük, és bekötöttem az elektronikát. Mind a 6 vezetéknek elsőre megtaláltam a helyét :) A rendrakás közben kiderült, hogy az adagolókerékhez nem jó éket tettem be. Ez jó nagy szívás. A vezérléssel úgy is megszenvedtünk, hogy hozzáfértünk rendesen. Most, amikor a motor a helyén, szinte lehetetlen küldetés. Kivéve, ha kitalálunk egy lehúzót, amit nem kell nagyon kalapáccsal segíteni :)



A szívátültetés hamarosan kész, de még lesz egy hétvége, mire befejezzük, életre keltjük, beállítjuk és végre örülhetek a „megnövekedett” teljesítménynek és jobb állapotú motornak.
A képek a galériában.

ZsZ


update: megtaláltuk a gyári megoldást: a porvédő lemezen van egy luk, amin át megütve a kereket egyből leugrik

TDI motor

zszoli küldte be 2008, március 26 - 14:21 időpontban

A gyári 1.6-os motor ismét kezdte megadni magát. Nyomaték sehol, forralja a vizet, ömlik a gázolaj... Felújítani, vagy új motor?

Rövid fejszámolás után kijött, h a felújítás legjobb esetben 150E Ft, de inkább 200, mivel a blokkhoz, a hengerfejhez és az adagolóhoz is jócskán hozzá kell nyúlni. Ennyi pénzből már egy 1.9 TDI motor is kijön, szóval gondolkodni kezdtem... Némi utánajárással, pár nap telefonlálgatással, ismerősök mozgósításával kiderítettem, h lehetséges a motorcsere nem típusazonos motorra, csak egy autógépész-tervező kell hozzá, meg egy pár tízezres. Újabb telefonálgatás, és pár nap múlva már megvolt a tervező is. A bökkenő, nincs motor, és igazából lehet, hogy először be kellene építeni és majd utána engedélyezni. Akkor hajrá, legyen így!

A történet januárban indult, márciusban sikerült jó áron motort venni. Pár pót és cserealkatrész beszerzése után húsvétkor nekiestünk és kiszedtük az 1.6-ost, azzal a reménnyel, h az 1.9-es be is kerül. Jól haladtunk, de ahogy lenni szokott, jöttek a bökkenők. A váltót nyelestengely-csere okán megbontva kiderült, h a 4 liter olajból már csak kettő lötyög az alján, mivel a sok szutyok eltömte a szuszogót a tetején és táguláskor kinyomta a szimeringen. Ezen kívül a nelestengely-vezetőperselye is elvékonyodott, cserélni kellene de nincs pótalkatrész... Ekkor már láttam, h nem tudjuk összerakni, de azért összepróbáltuk a dolgokat. Ami még folyamatban: olajvisszafolyó-cső a turbóhoz - ezt 2 cm-rel kell meghosszabbítani -, olajteknő-hegesztés - még Montenegróban csaptam oda egy fekvőrendőrnek -, és a legnagyobb probléma az adagoló... Az utolsó pillanatokban beszerzett Fiat Croma 1.9Tdid adagolót én is csak a szereléskor láttam először, és menet közben derült ki, h a TD bordáskereke nem jó hozzá, így azt is szerezni kell majd, valamint az egész gázkar-mechanizmus tükörképe a VW-nek... Gömbit felhívva kiderült, h a TDI bordáskereke jó, a gázkarral meg majd ki kell okoskodni valamit, pl kamrás adagolótető...

Szóval egyelőre így állunk, motor, váltó kinn, alkatrészek beszerzése legyártása folyamatban. Képek a galériában...